A lakástakarékpénztár

2014. aug. 28.

A lakástakarékpénztár

A legtöbb ember számára a lakáskassza akkor jelent segítséget, ha lakást szeretnének vásárolni, vagy akár építeni. Azonban az itt összegyűjtött pénzt akár a kölcsön előtörlesztésére is használhatjuk, sőt, családon belül többet is összevonhatunk. Ezek által akár megszabadulhat nehezen fizethető (deviza) hitelétől, és meghatározott időn belül fizetheti vissza tartozását.

A Lakáskasszáról:

A Fundamenta több lehetőséget kínál, egészen az alacsony megtakarításoktól a nagyokig. Futamideje 4-10 év között változhat, a havi megtakarítási összeget pedig Ön választhatja pár ezer forinttól egészen 20.000-ig. Vagyis nem csak azok számára elérhető, akiknek van pénze, hanem azoknak is, akiknek “csak egy kevés marad”.
Fontos tudni, és kihasználni, hogy a megtakarításhoz évente állami támogatást is adnak, amelynek összege a befizetésektől is függ, de max. 72.000 forint lehet. Ezen kívül van még betéti kamat, amely ugyan nem sok, de mégis tesz hozzá valamennyit. Így tehát már a 4. év végére is szép összeg gyűlik össze.
Hitel: Azok, akik szeretnének továbbmenni, szintén van lehetőség. A Fundamenta forint (HUF) !!! alapú kölcsönt ad, amelynél előre láthatja a kölcsön mértékét, és előre meghatározza a törlesztő részletet, a futamidőt. Vagyis nincs meglepetés, változó törlesztő, hanem minden fix, kiszámítható.

Kiút a kölcsönből

A lakáskasszában összegyűjtött összeget érdemes, és lehet is akár előtörlesztésre is fordítani. Érdemes megnézni, hogy mekkora tőke gyűlik össze, és mennyi szüséges még a kölcsön teljes törlesztéséhez (végtörlesztéséhez), hiszen rendelkezésünkre áll a forint alapú kölcsön is. Amennyiben ezt igénybe vesszük, akár pár év alatt (a legrövidebb futamidő 4 év kb.), tehát a megtakarítással együtt (itt is kb. 4 év a legrövidebb) max. 9 év alatt meg lehet szabadulni problémás devizahitelétől! A devizahitelek futamideje rendszerint 25-30 év, amely akár hosszabbodhat is a könnyítő programok miatt, plusz növekedhet az összege is az árfolyam változások miatt.

Forduljon pénzügyi tanácsadónkhoz, hogy garantáltan az Önnek legkedvezőbb, legolcsóbb ajánlatot találja meg! Kerülje el a végrehajtást! Kattintson most a cikk alatt található Ajánlatkérés gombra, és töltse ki a megjelenő űrlapot!

Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!